Az Illuzórikus Elme
Az elme emlékekből és tervekből épül fel, vagyis folyamatosan a múlttal és a jövővel foglalkozik. Azért nevezzük illuzórikus elmének, mert nem a valóság az alapja – nem a jelen pillanatra épül, hanem gondolatokra és képekre. Maga az „illúzió” szó is azt sugallja, hogy az elme, mint egy program, mentális képeket vetít elénk. Idővel annyira azonosulunk ezzel a programmal, hogy elveszítjük a kapcsolatot valódi önmagunkkal.
A valódi létünk mindig a jelenben történik – Itt és Most. Mégis, legtöbbször a gondolataink és az elménk által alkotott képek kötik le a figyelmünket. Az elme tevékenységének legalább 60-70%-a a múltra irányul, és ezekből a múltbeli tapasztalatokból új képeket vetít a jövőbe. Ez az ördögi kör az emberi szenvedés egyik legfőbb oka: az emberek vagy a múltban rekednek, vagy szorongva várják a jövőt. Az elme tehát mindig másra figyel, mint ami éppen történik.
Ha például leülsz meditálni, az elméd rögtön közbelép: „Mit csinálsz? Miért vesztegeted az idődet? Inkább csinálj valami hasznosat!” Folyamatosan megpróbál elhúzni a jelen pillanattól, mert fennmaradásának és szerepének kulcsa, hogy uralja a figyelmedet.
Ahogy azonban keresőként egyre tudatosabbá és erősebbé válsz, és bizonyos szinten túllépsz az elmén, az illuzórikus elme látszólag engedélyt ad, hogy mélyebbre menj a belső úton. De ezzel még nincs vége. Ekkor egy másik stratégiához folyamodik, melynek üzenete: „Rendben, haladhatsz tovább, de az én feltételeimmel. Majd én megmondom, mi a jó neked.”
Ez a rejtett manipuláció szinte észrevehetetlen. Ha igazán meg akarod érteni, miről beszélek, próbáld meg néhány hétig vagy hónapig figyelni az elméd működését. Meg fogod látni, hogyan irányítja a gondolataidat, hogyan áll ellen a jelenlétnek, és milyen kifinomult módon próbál távol tartani az Itt és Most állapotától. Valahányszor megpróbálsz a pillanatban maradni, az elme rögtön előjön gondolatokkal, figyelemeltereléssel vagy más trükkökkel, amelyek egyetlen célja, hogy elterelje a figyelmedet a jelenről. Ez az ellenállás sokféleképpen megnyilvánulhat, de a célja mindig ugyanaz.
Olyan ez, mint a tűz és a víz, a fény és a sötétség, a béke és az elme. Ezért mondom, hogy nincs olyan, hogy az elme békéje. A kettő nem létezhet egyszerre. Az elme nem tud a jelenben maradni, és a jelen nem tud az illuzórikus elmével együtt.