A Túlélő Érzelmektől Az Egzisztenciális Érzelmekig

Minden nap különböző érzelmekkel találkozunk. Boldogság, harag, szomorúság — ezek az érzelmek nap mint nap jönnek-mennek, sőt, egyetlen napon belül többször is megjelenhetnek. Előfordulhat, hogy reggel egy adott érzelmet tapasztalunk, este pedig annak az ellenkezőjét, így folyamatosan ingadozunk az érzelmi állapotok között, mintha egy végtelen körfogásban lennénk.

Ám a napi érzelmi ingadozások alatt mindannyiunknak van egy-két domináns érzése, amelyet erősebben társítunk önmagunkhoz, és amely meghatározza állandó hangulatunkat, világképünket. Talán úgy jellemzed magad, hogy „szomorú típus” vagy, szemben valakivel, aki mindig vidám, vagy talán azt mondod, hogy „gyorsan haragra lobbanok”, míg mások nyugodtak maradnak.

Amit azonban nem veszünk észre, hogy ezek az érzelmek mélyen kapcsolódnak túlélési mechanizmusainkhoz. A harag például akkor törhet fel, amikor úgy érezzük, hogy valaki fenyegeti a határainkat, a világképünket, a nézeteinket. Haragszunk, amikor valaki másképp látja a dolgokat, vagy amikor valaki átlépi a határainkat. A szomorúság akkor jelentkezik, amikor fájdalmat érzünk, amikor elválunk valamitől vagy valakitől. Mindez a túlélésről szól, a személyiségünk, az énünk védelméről.

Bár ezek az érzelmek funkcionálisak és segítenek minket az életben, nem ragadhatunk bennünk, és hagyhatjuk, hogy egy adott érzelem legyen az állandó állapotunk. Ha túlzottan el vagyunk foglalva ezekkel az érzelmekkel, akkor elfelejtjük igaz lényünket, és nem tapasztaljuk meg az élet teljességét. Az életünk nem csupán arra kellene, hogy összpontosítson, hogy reagáljunk a helyzetekre, túléljünk — ennél sokkal mélyebb módon is megélhetjük.

A túlélő érzelmeken túl: Egzisztenciális Érzelmek

Ahhoz, hogy megszabaduljunk ettől a reakciók láncolatától, szükség van arra, hogy a túlélésről átváltva az életre összpontosítsunk. Igazi természetünk nem a túléléshez kötődik, hanem a létezéshez — ahhoz a nyugodt tudatossághoz, hogy egyszerűen létezünk. Ez akkor kezdődik, amikor elkezdünk kapcsolódni valami nagyobbhoz, mint az egyéni szükségleteink, a testünk vagy személyes érdekeink.

Ez a váltás megnyitja azt a teret, amelyet én egzisztenciális érzelmeknek nevezek. Ezek olyan érzések, amelyek akkor születnek meg bennünk, amikor összhangban vagyunk az élet mélyebb ritmusaival. Nem reakciók, és nem az én védelméről szólnak; hanem sokkal többet magukba foglalnak, táplálóbbak, és az élet nagy egészéhez való kapcsolódásunkat tükrözik.

Mindannyian tapasztaltuk ezeket az érzelmeket életünk során. Talán akkor éreztük őket, amikor csodálatos naplementét láttunk, amikor egy szép ajándékot kaptunk az élettől, vagy amikor valamit alkottunk. Az olyan érzelmek, mint a szeretet, együttérzés, hála, öröm — mindaz, amely akkor jelenik meg, amikor igazán összehangolódunk az élettel. Amikor ezen az úton járunk, az ellentétek elhalványulnak, és megtapasztaljuk a létezés egységét.

Az Egzisztenciális Érzelmekre Való Ráhangolódás Útja

Az emberi élet egyik legnagyobb célja, hogy kilépjünk a személyes, túléléshez kötődő érzelmi körforgásból, és kapcsolódjunk azokhoz az egzisztenciális érzelmekhez, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az élettel magával.

Amikor ezeket az érzelmeket megtapasztaljuk, már nem úgy tekintünk az életre, mint egy harcra, amiben csak nyerni vagy veszíteni lehet, hanem áramlásként, amely összehangol minket a jelen pillanattal, az élet igazi lényegével. Itt rejlik a valódi béke, öröm és egyensúly — nem a személyes érzelmek állandó küzdelmeiben, hanem abban, hogy elfogadjuk az életet olyannak, amilyen.

A végső cél tehát az, hogy elengedjük azokat az érzelmeket, amelyek a személyes túléléshez kötnek minket, és inkább a fénnyel, az életörömmel és az élet szépségével hangolódjunk össze.

Ez a valódi szabadság kezdete.